Főoldal

RÓLUNK

 

Az Óbudai Egyetem – 2022. március 25-én – több vállalt együttműködésével megalapította a Magyar Kiberbiztonsági Klasztert, melynek a Zsámbékon épülő Jövőipari Tudományos és Innovációs Park, valamint az Óbudai Egyetem ad keretet és otthont.

Az Óbudai Egyetem és az együttműködő partnerei számára egyfelől kiemelt irányelv, hogy a jövőben, olyan tudományos-, innovációs tevékenységet és kutatás-fejlesztéseket végezzen, melyek az emberek, vállalatok stb. digitális életének és eszközeinek korszerű és hatékony kibervédelmét szolgálja a digitális térben.

Másrészről; a kiberbiztonsággal kapcsolatos tudatosság és ismeretek növelése érdekében a klasztertagok különös figyelmet fordítanak a hazai és nemzetközi szervezetekkel való együttműködésre, a minőségi, gyakorlatias – alap, mester, PhD és felnőtt – képzésre, hogy ez a szakmai társulás magasan kvalifikált hallgatókat delegálhasson a munkaerőpiacra.

A Klaszter további célkitűzése, hogy a nemzeti kibervédelmi képesség növelése és a hazai, a nemzetközi vállalati szféra kibervédelmi technológiával történő kiszolgálása révén, meghatározó szerepet töltsön be Európában.

 

MIÉRT FONTOS A KIBERVÉDELEM?

 

Az életünk részévé vált a számítógép, internet használat, mely számtalan veszélyt hordoz magában, mint pl. fiókjaink feltörése révén, a személyes-, pénzügyi adataink, fájljaink, fényképeink, személyazonosításra alkalmas és védett egészségügyi információink vagy szellemitulajdon eltulajdonítása, jogosulatlan hozzáférés, sérülés, elvesztés.

A kiberbiztonság gyakorlatilag ezeknek a hálózatoknak, eszközöknek, alkalmazásoknak és adatoknak védelmét jelenti, mely megóvja a digitális technológiákat és azok felhasználóit a digitális veszélyektől.

A kiberbiztonság csapatjáték. Mindannyiunk érdeke. A társadalomban mindenki közvetlen, vagy közvetve használ nélkülözhetetlen, kritikus infrastruktúrákat és kritikus információs infrastruktúrákat. Ilyenek például az erőművek, távközlés, számítógép hardver/szoftver, internet, műholdak, az állami intézmények-, pénzügyi-, egészségügyi- szolgáltatások stb. Ha ezeket a rendszereket, vállalatokat, vagy a véletlenszerű személyi célpontokat kibertámadás éri, akkor súlyos károkat okozhatnak a társadalom működésében és az egyén életében is.

A kibertámadások kockázata egyre növekszik, ma már nem az a kérdés, hogy „megtörténik-e”, hanem az, hogy „mikor”.  A támadás nem csak a nagyvállalatokat érintheti, hanem a kibervédelemmel kevésbé foglalkozó kis- és közepes vállalkozásokat, illetve az internetet használó, nem elhanyagolható létszámú – több, mint 4 milliárd – magánszemélyt is.

A 21. században az egyik legnagyobb kihívás ezeknek az eszközöknek és digitális adatoknak a szakszerű és modern védelme. A jövőben egyre nagyobb jelentősége lesz a kiberbiztonságnak, és az információbiztonsági kultúra megteremtésének, melyet az oktatás, a széleskörű tájékoztatás, kutatás-fejlesztés révén elősegíthetünk. Biztonságos jövőt és korszerű digitális defenzívát úgy építhetünk, ha a kiberbiztonsági ipar fejlesztése prioritást élvez a társadalomban.

A MAGYAR KIBERBIZTONSÁGI KLASZTER ALAPÍTÓTAGJAI

 

Az Óbudai Egyetem mellett az alábbi vállalatok vesznek részt a társulásban:

 

ACPM IT Zrt.

Az ACPM IT Tanácsadó Zrt. magyar tulajdonú, az IT tanácsadási területen elsősorban az IT biztonságra specializált cég. Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk a technológiai fejlődés biztonsági kockázatainak csökkentésére, továbbá számos országban jelen vagyunk, hogy mindenhol a lehető legaktuálisabb és legmagasabb minőségű tanácsadási szolgáltatásokat tudjuk nyújtani globális partnereink számára is.  Informatikai szakértőink több éves fejlesztői, üzemeltetési és IT biztonsági tapasztalattal, valamint többen hazai és nemzetközi képesítésekkel rendelkeznek.

Balasys IT Zrt.

A Balasys Közép-Európa egyik vezető IT-biztonsági gyártója. A cég 2000-ben a világ első moduláris proxy tűzfalának elkészítésével vált ismertté, amely már akkor a Zero Trust elvei szerint épült. Az azóta eltelt időben a vállalat Zero Trust portfolióját saját fejlesztésű hálózatbiztonsági szoftverével és piacvezető nemzetközi jogosultságkezelési megoldásokkal tette teljessé, valamint felépítette magasan képzett mérnökökből álló integrációs csapatát. A Balasys elkötelezett a folyamatos innováció iránt; úttörő megoldásokat fejleszt az API-k, az ipari irányítórendszerek (ICS), az IoT-eszközök és a legacy rendszerek védelme területén.

White Hat IT Security Kft.

A White Hat IT Security magyar központú folyamatos IT biztonsági szolgáltató cég, amely a Microsoft Gold partnere, az egyetlen régiós MISA-tag MSSP és a Zimperium fejlesztési partnere. Szenior kollégáinak mindegyike 10+ év ITB tapasztalattal, a legmagasabb szintű offenzív és defenzív tanúsítványokkal, illetve EU – NATO “Titkos!” biztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik.  A White Hat MSS olyan teljes spektrumú menedzselt megoldást ajánl, amelyben a 24/7 SOC detekciót és reagálást (MDR), olyan alapvető szolgáltatások teszik teljessé, mint a biztonságtudatossági tréning, adathalász kampány, penteszt, vagy az IBSZ fejlesztés.

Falcon GT Consulting Zrt.

Célunk, hogy ügyfeleink számára felmérjük, valamint bemutassuk a meglévő informatikai kockázatokat és megoldási követelményeket korunk legmodernebb kritériumai alapján. A digitális biztonság-, adat-, valamint rendszervédelem specialistájaként arra törekszünk, hogy a mindennapi IT biztonság területen felkészíthessük Önöket a folyamatosan bővülő veszélyekre. Szakembereink több, mint 20 éve folyamatosan gyarapodó gyakorlati- és a legmagasabb szintű nemzetközi elméleti vizsgatapasztalattal rendelkező tanácsadók.

SZTAKI

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) tagja, az ország legnagyobb és legsikeresebb informatikai kutatóintézete. A SZTAKI, valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) által támogatott, és a SZTAKI-ban működő HunCERT incidenskezelő szervezet már közel 20 éve foglalkozik hálózatbiztonsági incidensek felderítésével, elemzésével és kezelésével, valamint a felhasználói biztonsági tudatosság növelése irányában tett erőfeszítéseivel szolgálja hazai internet biztonságát. A HunCERT a kölcsönös bizalmon alapuló információmegosztás és a függetlenség alapelvei mellett a magas szintű kutatás-fejlesztési eredményekre is támaszkodik. A SZTAKI emellett tagja az európai kiberbiztonsági törekvések előre mozdításán dolgozó ECHO (the European network of Cybersecurity centres and competence Hub for innovation and Operations) hálózatnak is.

 

A KIBERKLASZTERT BEFOGADÓ ZSÁMBÉKI JÖVŐIPARI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS PARK

 

A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány, az Óbudai Egyetem és a zsámbéki önkormányzat együttműködésében olyan tematikus innovációs és kutatóközpont létrehozását tűzték ki célul, ahol a kutató-fejlesztő, szolgáltató és gyártó tevékenység mellett az oktatás gyakorlati része is fokozottabban előtérbe helyezhető.  A Zsámbékon folyó egyetemi kutatás-fejlesztés során majd, olyan jövőipari technológiákat kísérleteznek és állítanak elő, mint a kiberbiztonság, 5G/6G, a mesterséges intelligencia, AR/VR, az orvostechnika és a robotika.

A zsámbéki park egyik kiemelt kutatási területe tehát a kiberbiztonság témaköre lesz. Ennek keretében a konzorcium és a Magyar Kiberbiztonsági Klaszter tagjai, olyan szakmai összefogást szeretnének megvalósítani, amely képes lesz hatékonyan kezelni a park életében felmerülő információbiztonsági kihívásokat, összeköti az új technológiákat a betelepülő cégekkel és a magyar emberekkel.

Szakmai tapasztalataikat, eredményeiket a hazai társadalmat kiszolgáló kiberbiztonsági terület fejlesztésére, de célkitűzéseiknek megfelelően, a nemzetközi piac színterén, profitorientáltan is hasznosítani kívánja.