Az Óbudai Egyetem MedTech Laborjának ünnepélyes átadója
Az Óbudai Egyetem MedTech Laborjának megnyitója jól érzékeltette azt a szakmai ambíciót, amely az Egyetem egészségügyi technológiai törekvéseit átfogó koncepcióba rendezi. A Labor a MedTech koncepció alapköve: célja az eszközintenzív, innovációvezérelt orvostechnikai egyetemi kutatások összefogása, valamint egy olyan vállalati közösség építése, amely a Zsámbéki Tudományos és Innovációs Park (ZSTIP) szellemiségéhez illeszkedve köti össze a fejlesztőket, forgalmazókat, tanúsítókat, egyetemi szereplőket és az egészségügyi intézményi szakembereket. A közösségmenedzsment fontos eleme a jövőben a közös pályázatok előkészítése, innovációs és fejlesztési projektek támogatása, illetve a partnerek szolgáltatásainak piacra juttatása.
A Labor az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) NIK-re kihelyezett kutatóhelyeként működik mint MedTech Innovációs és Oktató Központ, és a ZSTIP MedTech pilot helyszíneként is funkcionál. A MedTech Központ hármas küldetést vállal: oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs bázis egyszerre. Az oktatásban tanfolyamokkal és gyakorlati képzésekkel segíti a MedTech terület iránt érdeklődő hallgatókat és szakembereket. A kutatás-fejlesztési oldal célja, hogy a labor működése minél közelebb álljon egy valós kórházi üzemhez—ennek megfelelően itt olyan tesztkörnyezetben zajlik a munka, amely éles intézményi folyamatokat modellez. Az innovációs szerep pedig a ZSTIP későbbi infrastruktúrájának mintázását szolgálja, így a labor valós pilotüzemként ad iránymutatást a park jövőbeli fejlesztéseihez.
A Labor felszereltsége a hazai egyetemi szférában egyedülálló. Egyrészt teljes körű egészségügyi informatikai intézményi rendszer (HIS) áll rendelkezésre, valódi — több hazai kórházban is használt — interfészekkel. Másrészt három kiemelt, műszerintenzív egység is helyet kapott: egy modern műtő (OR), intenzív osztály (ICU) és gyermekintenzív egység (PIC). Ezekben műtéti ágytól és kamerarendszertől kezdve a lélegeztetést támogató eszközökön át a szimulátor bábukig, inkubátorokig és kékfény terápiás rendszerekig minden megtalálható. A megnyitó világossá tette: a labor nem pusztán infrastruktúra, hanem olyan szakmai találkozópont, ahol az egyetem, az ipar és az egészségügyi szereplők együtt alakíthatják a jövő MedTech megoldásait.
Az ünnepélyes átadóra 2025. november 17-én került sor, a nemzeti színű szalagot Dr. Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium, Egészségügyi Államtitkárság, Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának főosztályvezetője; Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora; valamint Prof. Dr. Eigner György, az ÓE Neumann János Informatikai Kar dékánja és a MedTech Labor vezetője vágta át.
A MedTech Labor megvalósításához nyújtott támogatásért köszönet a Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítványnak, a Pénzügyminisztériumnak, az Országos Kórházi Főigazgatóságnak, a MEDICOR Elektronika Zrt.-nek, a Hospitaly Kft.-nek és az Endoplus Kft.-nek.


