NIK 25 konferencia
„Múlt, jelen, jövő – 25 év az informatika szolgálatában”
A Neumann János Informatikai Kar idén ünnepli 25 éves fennállását, melyről 2025. november 17-én egy jubileumi konferencia keretében emlékeztünk meg. A rendezvényen a Kar egykori hallgatói és oktatói, volt és jelenlegi munkavállalói, valamint ipari partnerei együtt idézték fel a negyedszázad mérföldköveit és eredményeit.
Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora köszöntő beszédében felidézte a Kar történetét, méltatta az elmúlt negyedszázadban elért eredményeit és innovatív, naprakész szemléletmódját. Kihangsúlyozta, hogy az Egyetem nemzetközi rangsorokban elért eredményeihez a Neumann János Informatikai Kar jelentősen hozzájárult és kiemelte meghatározó szerepét az informatikai felsőoktatásban, hazai és nemzetközi viszonylatban.

Pósánné Rácz Annamária, felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár asszony is megtisztelte rendezvényünket részvételével. Beszédében méltatta az Egyetem és a Kar hazai informatika oktatásban betöltött élenjáró szerepét. Kiemelve, hogy a Karon végzett hallgatók, a gyakorlatorientált képzésnek köszönhetően kiemelkedően sikeresek a hazai munkaerőpiacon.
Ezt követően Prof. Dr. Sima Dezső, alapító főigazgató Semmi sem állandóbb, mint a változás – Epizódok a Kar életéből előadásában felidézte a viszontagságos kezdeti időszakot. Hangsúlyozta, hogy a Kar fejlődése közös érdem volt a múltban és jelenleg is ez a közös szemlélet, szakmai elhivatottság formálja. Kiemelte, hogy a Kar már a hazai informatika oktatás térnyerése idején is élenjáró volt és nemzetközileg is képviseltette magát.

A múlt visszaidézése egykori hallgatók, későbbi oktatók és ipari szereplők emlékeik megosztásával folytatódott, akik elmondták miként formálták életüket a Karon eltöltött éveik.
A jubileum alkalmából készült Múlt, jelen, jövő – 25 év az informatika szolgálatában című könyvet Dr. habil. Kertész Gábor kutatási dékánhelyettes mutatta be.
A Kar jelenlegi helyzetét és kihívásait Prof. Dr. Eigner György, dékán ismertette előadásában. Kiemelte a Kar rektori stratégiához igazodó oktatási és kutatási törekvéseit, a hazai és nemzetközi hallgatói létszámok dinamikus növekedését. Méltatta az Egyetem más szervezeti egységeivel folytatott közös munka jelentőségét és a kollégák elhivatott hozzáállását, mely fontos alapköve a Kar sikereinek.

A Neumann János Informatikai Kar ipari beágyazottságának jelentőségét, valamint az oktatásban és kutatásban történő együttműködések eredményességét a partnercégek képviselőinek előadása jól szemléltette.
A konferencia zárásaként izgalmas, gondolatébresztő kerekasztal beszélgetések keretein belül meghívott hazai oktatási intézmények vezetői és ipari partnerek vitatták meg az informatikai oktatás és kutatás jelenlegi helyzetét a mesterséges intelligencia vonatkozásában.








A rendezvény részeként került sor a MedTech labor ünnepélyes átadására, melyről részletesen az alábbi cikkben számolunk be.