Magyarországra látogatott Kirgizisztánból Assoc. Prof. Dr. Ruslan Isaev, az Ala-Too Nemzetközi Egyetem Computer Science and Engineering karának dékánja, az Erasmus+ program keretein belül.
A látogatás során Dr. Isaev találkozott Dr. Eigner Györggyel, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának dékánjával, és számos fontos témát vitattak meg, amelyek tovább erősíthetik a két intézmény közötti együttműködést.
A találkozó során mindkét fél bemutatta saját Egyetemének és Karának működését és eredményeit. A megbeszélés egyik legfontosabb témája a Double Degree Program kidolgozása volt, amely mindkét fél érdeklődését felkeltette. A program lehetőséget nyújtana a hallgatók számára, hogy mindkét egyetem diplomáját megszerezzék, így növelve nemzetközi versenyképességüket. A felek megvitatták a közös tantárgyak meghatározását is. Ezen felül szóba került a Pannónia Program, amely további lehetőségeket nyújthat a hallgatók számára a rövid tanulmányi célú mobilitás terén.
A találkozás nem csak a szakmai kapcsolatok erősítését szolgálta, hanem hozzájárult a két ország közötti kulturális és tudományos kapcsolatok elmélyítéséhez is. Az Óbudai Egyetem nagy várakozással tekint a jövőbeni együttműködések felé, amelyek új lehetőségeket nyitnak meg mind a hallgatók, mind az oktatók számára.