Középiskolások tanultak programozni

Hét intézményből csaknem száz diák és a kísérőik érkeztek az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karára december 12-én, hogy megismerkedjenek a programozás alapjaival és természetesen ki is próbáljak azt. Ma már minden diák számára egyértelmű, hogy a számítógépek és algoritmusok átszövik a mindennapjainkat, digitális eszközökkel találkozunk mindennapi életünkben, online külön világban zajlik az élet. Az Hour of Code mozgalom célja, hogy mindenki megismerkedhessen a programozás alapjaival, felfedezze, hogy ez egy könnyen elsajátítható, kreatív ismeret. Magyarországon az egyik legnagyobb Kódolás Órája rendezvényt hagyományosan a Neumann János Informatikai Kar rendezi, ahol immár hatodik alkalommal láttak vendégül érdeklődő középiskolásokat.

Az esemény megnyitóján Kiss Dániel egyetemi tanársegéd, a rendezvény egyik főszervezője köszöntötte a diákokat és a kísérő tanáraikat: üdvözlő beszédében elmondta, hogy a technológia rengeteget változott az elmúlt években, informatikához értő szakemberekre mindig szükség lesz. A diákok ezt követően kisebb csoportokban az egyetem számítógépes laborjaiban gyakorlati ismereteket szereztek játékos, interaktív oktató szoftverekkel.

A rendezvény részeként a diákok megismerkedhettek a Neumann János Informatikai Kar képzéseivel, kutatási tevékenységével Dr. Kertész Gábor kutatási dékánhelyettes előadásában. A rendezvény zárásaként a Neumann Kar hallgatói mutatták be önálló kutatási és fejlesztési projektjeiket, valamint Dr. Kutor László címzetes egyetemi tanár az IT Evolúció kiállításról tartott előadást és tárlatvezetést a fiataloknak.