MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI ÖSZTÖNDÍJPROGRAM 2021

Magyarország Kormánya kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a pályakezdő, magasan képzett és idegen nyelveket beszélő tehetséges fiatalok a diplomaszerzés után vonzó lehetőségként tekintsenek a közigazgatásra, így lehetőséget kínál a fiatalok számára, hogy szakmai karrierútjukat a hazai és nemzetközi közigazgatásban szerzett munkatapasztalattal alapozzák meg.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság.
  • 30 év alatti életkor.
  • Diploma megléte.
  • Min. B2 szintű államilag elismert komplex nyelvvizsga-bizonyítvány angol vagy német vagy francia nyelvből.
  • A pályázat benyújtásának időpontjában kormányzati szolgálati, közszolgálati, állami szolgálati jogviszony nem állhat fenn.

Minden területről szívesen várjuk a jelentkezőket, hiszen volt már többek között zenész, régész, vegyészmérnök, növényorvos és orvos végzettségű ösztöndíjasunk is. A meglévő diploma mellett folyamatban lévő tanulmány nem jelent akadályt.

Az MKÖ jellemzői:

  • 10 hónapos, heti 40 órás szakmai gyakorlat, amely 7 hónapos hazai, valamint 3 hónapos külföldi programszakaszból áll. Ösztöndíjasaink az elmúlt évek során mintegy 40 országban jártak, jellemzően külképviseleteken, közigazgatási vagy kulturális szervezeteknél dolgoztak.
  • A belföldi programszakaszra az ösztöndíj összege havi nettó 250,000 Ft.
  • A belföldi program teljes ideje alatt mentor segíti az ösztöndíjasok fejlődését.
  • A program során az ösztöndíjas hetente szakmai képzésen, előadáson és intézménylátogatáson vesz részt. Vendégeink között minisztereket, államtitkárokat, a köz-és tudományos élet kiemelkedő alakjait fogadjuk hétről-hétre.
  • Az MKÖ széles körű kapcsolatrendszer kialakítására ad lehetőséget, emellett az ösztöndíjas egy összetartó közösség tagjává válhat.

Az MKÖ 2022-es évfolyamára a jelentkezési időszak
2021. szeptember 15-én kezdődik és október 15. 24:00-ig tart.
A program időtartama: 2022. február 1. – 2022. november 30.

Jelentkezési tudnivalók

A Programról további naprakész információk a https://mkoprogram.hu és a https://mkop.hu weboldalon, illetve az MKÖ Facebook (https://www.facebook.com/magyarkozigazgatasiosztondijprogram/) és Instagram-oldalán (@mko_program) érhetőek el. Az MKÖ-vel kapcsolatban irányadó a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 52/2019. (III. 14.) Kormányrendelet.