Ötven lány vett részt a Lányok Napján a Neumann Karon

A lányok csütörtök reggel érkeztek az Egyetem Bécsi úti főépületének aulájába. A regisztrációt követően Vörösné Dr. Bánáti-Baumann Anna köszöntötte a résztvevőket és indult is az első program: az egyik csapat az EKIK robotika laborjában ismerkedett a robotokkal és a munkatársakkal: Dr. Nagy Enikővel, Nagyné Elek Renátával, Beer Leilával és Zsoldos Pannával. A lányok másik csapata ezzel párhuzamosan a 1.13-as laborban programozhatott, nekik Kisbenedek Lilla, Nagy Erzsébet, Dömény Martin és Tóth Oszkár segített a munkában. 

A nap további részében a rákkutatás egyes aspektusairól hallgathattak meg egy előadást Puskás Melániától és Dr. Drexler Dániel Andrástól, majd egy kötetlen beszélgetés következett, amelyet Márton Zoltán, a STEM iroda projektkoordinátora moderált. A lányok az Egyetem oktatóival, kutatóival és hallgatóival ismerkedtek meg és tudták meg például, hogyan és miért választották ezt a területet. 

Beszélgetőtársak: 

Dr. Fleiner Rita, Dr. Nagy Enikő, Vörösné Dr. Bánáti-Baumann Anna, Beer Leila, Horváth Fruzsina és Puskás Melánia. 

A program zárásaként a lányok Prof. Dr. Lazányi Kornéliával és csapatával kézműveskedtek és játszottak nyereményekért, illetve megismerkedtek a Neumann János Szakkollégium hallgatói munkáival, melynek vezetője Dr. Simon-Nagy Gabriella.

Köszönjük, hogy itt voltatok, gyertek hozzánk jövőre is!