Támogató személyek

Operatív igazgató

Az operatív igazgató feladata a dékán munkájának segítése, elsősorban javaslat megfogalmazása a kari stratégia kialakításában és végrehajtatásában.

Operatív igazgató: Sájevicsné Dr. habil. Sápi Johanna

Szakfejlesztési ügyekért felelős dékáni megbízott

A szakfejlesztési ügyekért felelős dékáni megbízott felügyeli az új képzési programok kidolgozását és bevezetését, valamint segíti a kutatási dékánhelyettes munkáját az ipari kapcsolatok kiépítése és ápolása vonatkozásában.

Szakfejlesztési ügyekért felelős dékáni megbízott: Dr. Póser Valéria

Oktatási ügyekért felelős dékáni megbízott

Az oktatási ügyekért felelős dékáni megbízott az oktatási dékánhelyettes vezetése mellett ellátja az oktatási tevékenység koordinálásával kapcsolatos kari szintű teendőket, a kapcsolódó ügyintézést felügyeli, irányítja és ellenőrzi.

Oktatási ügyekért felelős dékáni megbízott: Kovács Éva

Tudománypolitikáért felelős dékáni megbízott

A tudománypolitikáért felelős dékáni megbízott a kutatási dékánhelyettes irányítása mellett építi a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszert, javaslatot tesz a kari kutatási irányokra.

Tudománypolitikáért felelős dékáni megbízott: Dr. habil. Lovas Róbert

Ipari kapcsolatokért felelős dékáni megbízott

Az ipari kapcsolatokért felelős dékáni megbízott a kutatási dékánhelyettes irányításával végzi feladatait. Feladatai a Kar kutatáshasznosítási, innovációs, ipari és üzleti szerepvállalásához kapcsolódó tevékenységeinek
koordinálása. A potenciális, a Kar számára jelentős ipari és üzleti előnyt jelentő stratégiai kezdeményezések beazonosítása, vizsgálata, értékelése a dékán felé és az azzal kapcsolatos feladatok koordinációja. A Kar üzleti kapcsolatainak koordinációja, elősegítése és felügyelete, az együttműködések súlypontjainak kialakítása. Az oktatáshoz és a kutatáshoz kapcsolódóan erősíti a Kar társadalmi szerepvállalását.

Ipari kapcsolatokért felelős dékáni megbízott: Prof. Dr. Felde Imre

Ügyvitelért felelős dékáni megbízott

Az ügyvitelért felelős dékáni megbízott a dékán irányításával végzi feladatait. Feladatai a kari folyamatainak általános támogatása. A kari pályázati aktivitások általános támogatása és felügyelete. A felnőttképzések szervezésében, fejlesztésében nyújtott támogatás. A kari operatív feladatok koordinálása és egyéb feladatok elvégzése dékáni felkérés alapján.

Ügyvitelért felelős dékáni megbízott: Balogh Péter

Dékáni hivatalvezető

A Dékáni Hivatal vezetője a dékánnak közvetlenül alárendelten irányítja a Kar igazgatásával kapcsolatos tevékenységet, igazgatási kérdésekben segíti a Kar vezetőinek munkáját, a Kari Tanács titkáraként részt vesz az ülés előkészítésében, szervezi és ellenőrzi a határozatok végrehajtását, gondoskodik arról, hogy az érintett szervezeti egységek, vezetők, oktatók, munkatársak, hallgatók a Kari Tanács, a kari vezetők határozatait, döntéseit, állásfoglalásait megismerjék, valamint irányítja a Dékáni Hivatal munkáját.

dékáni hivatalvezető: Bacsa Dóra

TDK felelős

A TDK felelős feladata a folyamatos témaajánlatok biztosítása, az egyes témák kidolgozása, hallgatói csoportok szervezése és felügyelete, az oktatók és a hallgatók közötti közvetlen munkakapcsolat biztosítása, a munkák folyamatos figyelemmel kísérése és segítése, a TDK munka karon belüli működésének koordinálása, a dolgozatok és pályamunkák előkészítéséhez szükséges anyagi és szervezési segítség biztosítása Karon belül, a hallgatók és oktatók mozgósítása a TDK munkára, az intézetek közötti közös TDK munkák koordinálása, a TDK feladatok összegyűjtése és nyilvánosságra hozatala, kiírása és propagálása.

TDK felelős: Prof. Dr. Vámossy Zoltán

Alumni koordinátor

Az alumni koordinátor munkáját a dékán irányításával végzi. Feladati közé tartozik a hallgatók életpályájának nyomonkövetésében, szervezni és koordinálni a kari alumni rendezvényeket és tevékenységeket.

Alumni koordinátor: Ramirez Sarolta

Angol nyelvű képzési koordinátor

Az angol nyelvű képzési koordinátor az oktatási dékánhelyettes irányításával végzi munkáját, folyamatos kapcsolatot tart az egyetemi Nemzetközi Iroda és a Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgatójával. Az angol nyelvű képzési koordinátor feladata a Kar angol nyelvű képzésének koordinálása, szervezése.

Angol nyelvű képzési koordinátor: Prof. Dr. Lazányi Kornélia

BSc koordinátor

Feladata a diákok beiskolázásának szervezése az alapképzésre; hallgatói előmenetel koordinálása, támogatása; kapcsolattartás a hallgatókkal; a hallgatók mentorálásának koordinálása.

BSc koordinátor: Kovács András

Demonstrátor koordinátor

A demonstrátor koordinátor az oktatási dékánhelyettes irányításával végzi munkáját, folyamatos kapcsolatot tart a Kar demonstrátori állományával. Feladata a Karon oktatássegítő feladatot ellátó demonstrátorok koordinálása, szervezése.

Demonstrátor koordinátor: Dr. Simon-Nagy Gábor

Duális képzési koordinátor

A duális képzési koordinátor az oktatási dékánhelyettes irányításával végzi munkáját, folyamatos kapcsolatot tart a duális partnercégekkel. A duális képzési koordinátor feladata a Kar duális képzésének koordinálása, szervezése.

Duális képzési koordinátor: Dr. habil. Fleiner Rita

Fenntarthatósági koordinátor

A fenntarthatósági koordinátor az operatív igazgató irányításával végzi munkáját. Feladatai közé tartozik felmérni és nyomonkövetni a Kar fenntarthatósággal kapcsolatos programjait, javaslatot tenni a Kar fenntarthatósági fejlesztésével kapcsolatban. Kari és egyetemi elemzéseket készíteni a fenntarthatósággal kapcsolatban, valamint felel az ezen irányú kommunikációért is.

Fenntarthatósági koordinátor: Tafferner-Gulyás Viktória

Fogyatékosságügyi koordinátor

A fogyatékosságügyi koordinátor a munkáját az oktatási dékánhelyettes tájékoztatása mellett végzi. Feladatait az Óbudai Egyetem fogyatékossággal élő hallgatói tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről szóló szabályzata tartalmazza.

Fogyatékosságügyi koordinátor: Dr. Komorócki-Steiner Henriette

Hallgatói kiválósági ösztöndíjprogram koordinátor

Az ÚNKP koordinátor munkáját a kutatási dékánhelyettes irányításával végzi. Feladata különösen az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) keretein belül a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói pályázatok elbírálásában való együttműködés.

Hallgatói kiválósági ösztöndíjprogram koordinátor: Prof. Dr. Vámossy Zoltán

Kari nemzetközi koordinátor

A kari nemzetközi koordinátor a munkáját az oktatási dékánhelyettes irányításával végzi, folyamatos kapcsolatot tart az egyetemi Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgatójával. Feladata a Kar hallgatói, oktatói és munkatársai által kezdeményezett nemzetközi utazások koordinálása, valamint a nemzetközi programok keretében érkező hallgatók, oktatók és munkatársak fogadásának szervezése.

Kari nemzetközi koordinátor: Szabó Brigitta

Kihelyezett képzési koordinátor

A kihelyezett képzési koordinátor az oktatási dékánhelyettes irányításával végzi munkáját, folyamatos kapcsolatot tart a kihelyezett képzésben résztvevő intézményekkel. Feladata a Kar kihelyezett képzéseinek koordinálása, szervezése.

Kihelyezett képzési koordinátor: Dr. Szőke Magdolna

Kooperatív képzési koordinátor

A kooperatív képzési koordinátor az oktatási dékánhelyettes irányításával végzi munkáját, folyamatos kapcsolatot tart a kooperatív partnercégekkel. Feladata a Kar kooperatív képzésének koordinálása, szervezése.

Kooperatív képzési koordinátor: Dr. György Anna

MSc koordinátor

Feladata a hallgató beiskolázásának szervezése a mesterképzésre; hallgatói előmenetel koordinálása, támogatása; kapcsolattartás a hallgatókkal; a hallgatók mentorálásának koordinálása.

MSc koordinátor: Vörösné Dr. Bánáti-Baumann Anna

Patronáló koordinátor

A patronáló koordinátor feladata a hallgatói patronálást végző munkatársak munkájának koordinálása, az oktatási dékánhelyettessel egyeztetve.

Patronáló koordinátor: Prof. Dr. Lazányi Kornélia

Ranking koordinátor

A ranking koordinátor munkáját a kutatási dékánhelyettes irányításával végzi. Feladatai különösen felmérni és nyomonkövetni a kari és egyetemi rangsorokban való megjelenést. Javaslatot tesz a Kar hazai és nemzetközi rangsorokban való megjelenésének előrevitelére, fejlesztési javaslatokat dolgoz ki, kari és egyetemi elemzéseket készít.

Ranking koordinátor: Dr. Mosavi Amirhosein

Szakmai Tanácsadó Testület elnöke

A Szakmai Tanácsadó Testület elnöki posztját Prof. Dr. Sima Dezső, a Kar alapító főigazgatója látja el. A Testület elnöke irányítja a testület munkáját, kapcsolatot tart a Neumann János Informatikai Kar vezetésével, összehívja a testület üléseit és meghatározza annak napirendjét.