Újabb mérnököket nevelt a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely

Az Óbudai Egyetem (ÓE) Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely (SKKK) végzős mérnökinformatikusai, július 5-én vették át diplomájukat a Zenthe Ferenc Színház Kamaratermében.

A frissen végzett hallgatókat elsőként a Neumann János Informatikai Kar dékánja, dr. Eigner György köszöntötte. A fiatalokhoz intézett szavaiban kiemelte: a képzésük során a stabil, naprakész szakmai tudást és adaptációs képességet sajátítottak el, amivel bárhova is veti őket az élet, helyt tudnak állni, de Salgótarján és a régió számára is komoly erőforrást jelenthetnek.

Prof. Dr. Gulácsi László, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese elmondta: a közép-európai régióban az ÓE tudományos fejlesztés területén az első, világviszonylatban pedig az ezredik legnívósabb egyetemnek számít. Ezért misszióként tekint arra, hogy a magas szintű oktatásukkal és képzési rendszerükkel ne csak a fővárosban, hanem a vidéki régiókban is jelen legyenek.

dr. Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere összegezte az elmúlt hét év meghatározó lépéseit, amelyek elvezettek az SKKK immár harmadik diplomaátadó ünnepséghez.

Székyné dr. Sztrémi Melinda, a SKKK igazgatója ünnepi beszédében elmondta, hogy az Óbudai Egyetem és Salgótarján város együttműködésének köszönhetően már közel 150 fiatal tartozik az SKKK kötelékébe, akik közül immár 40 hallgató kezébe adhattak diplomát. Hozzátette: Salgótarjánban a mérnökinformatikusok mellett, hamarosan diplomát szereznek a gazdálkodási és menedzsment, illetve kereskedelem és marketing szakos hallgatók is; és bíznak abban, hogy a következő tanévtől a villamos-üzemmérnöki képzést is elindíthatják a nógrádi vármegyeszékhelyen.

A 2024-es végzős hallgatók nevében Gulyás Máté József búcsúzott az alma matertől, majd a diplomák átvételét követően, Gordos Dávid vezényletével tettek fogadalmat.

A rendezvény zárásaként a Zenthe Ferenc Színház művészei egy zenés összeállítással tisztelegtek Salgótarján legifjabb mérnökei előtt.

Gratulálunk a diplomásainknak és pályájukhoz sok sikert kívánunk!