A Fővárosi Önkormányzat ismét meghiredeti Ösztöndíjprogramját

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros Önkormányzata a BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM keretében pályázatot hirdet felsőfokú tanulmányokat folytató, nappali tagozatos hallgatók számára

A BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM célja:

  • A pályázatot elnyerő, felsőoktatási képzésben részt vevő ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismertesse a helyi közigazgatás és a közszolgáltatások rendszerét;
  • Hozzájáruljon a felsőoktatásban megszerzett elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához.

A PROGRAM keretei, feltételei:

  1. A Program időtartama: várhatóan 2021. szeptember 1. – 2022. január 31.
  2. Az ösztöndíjasok létszáma: egyidejűleg legfeljebb 20 fő
  3. A Program résztvevője lehet az a
    • a magyar állampolgárságú vagy
    • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező vagy
    • a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó bevándorolt, illetve letelepedett jogállású vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárságú,

büntetlen előéletű, cselekvőképes, felsőfokú tanulmányait folytató, nappali tagozatos, alap- vagy mesterképzésben részt vevő hallgató, aki:

  • valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll;
  • a jelentkezést megelőző két lezárt, ennek hiányában egy lezárt tanulmányi félévben átlagosan legalább 4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
  • vállalja, hogy a fogadó szervezetek valamelyikénél az ösztöndíjas időszak alatta mentorral egyeztetett ütemterv alapján hetente legalább 20 órában a rábízott, a fogadó szervezetek tevékenysége szempontjából releváns kutatási feladatokat ellátja;
  • angol, német vagy francia legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik;
  • vállalja, hogy az ösztöndíjas időszak alatt legalább egy és legfeljebb négy, összesen legalább 60 000 karakter (másfél szerzői ív) terjedelmű tanulmányt készít a mellékelt, a fogadó szervezetek által megadott, mentor által jóváhagyott, az ösztöndíjas tevékenységéhez kapcsolódó témában, melyet a mentora ötfokozatú skálán, írásbeli indoklással értékel;
  • vállalja, hogy az előírt követelmények nem teljesítése esetén, a letöltött ösztöndíjas időszakra vonatkozó, kiutalt ösztöndíjat visszafizeti.
  • Az ösztöndíj mértéke: nettó 100.000,-Ft/hó/fő

Jelentkezési határidő: 2021. július 11.

Elbírálás határideje: várhatóan a bizottsági meghallgatást követő 15 napon belül

A pályázati határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A Fővárosi Önkormányzat fenntartja azt a jogot, hogy a pályázatban feltüntetett adatokat ellenőrizze. Amennyiben az ellenőrzés során kiderül, hogy a pályázó valótlan adatokat állított és az alapján jutott ösztöndíjhoz, a kiutalt összeget vissza kell fizetnie.

A formailag nem megfelelő pályázatok az érdemi elbírálásból kizárásra kerülnek.

Az érvényes pályázatot benyújtó jelentkezőket a főpolgármester által felkért legalább 4 tagú bíráló bizottság hallgatja meg. A bíráló bizottság egyik tagját a választott téma szerint illetékes fogadó szervezeti egységtől kell felkérni. A bizottság javaslatának figyelembevételével az ösztöndíjak odaítéléséről a főpolgármester dönt. A pályázat eredményéről a pályázók a döntést követő 8 napon belül értesítést kapnak.

A pályázó Budapest Főváros Önkormányzatánál kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, az ösztöndíjak odaítélésére vonatkozó döntés meghozatalára, az ösztöndíj-megállapodás megkötésére, az ösztöndíj folyósítására vagy visszakövetelésére vonatkozó eljárás véleménye szerint jogsértő vagy a jelen pályázati felhívásban foglaltakkal ellentétes. A kifogás benyújtására egy alkalommal a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról szóló döntés kézbesítésétől számított 10 napon belül, az indokok megjelölésével, írásban van lehetőség. A kifogásban meg kell jelölni a kifogást emelő nevét, értesítési címét, valamint azokat az indokokat – a megsértett jogszabályban vagy felhívásban foglalt rendelkezést –, melyekre tekintettel a kifogást emelő kéri a döntés felülvizsgálatát. Indokolás, pontos hivatkozás hiányában a kifogás érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. A kifogás elbírálása során kizárólag a kifogásban vitatottak kivizsgálására kerül sor. A kifogás a beérkezéstől számított 30 napon belül kerül elbírálásra.

A pályázat benyújtásával összefüggő adatkezelésről a Budapest Ösztöndíj Programra pályázók és a Programban résztvevők részére készült adatkezelési tájékoztató ad részletes tájékoztatást, mely a https://einfoszab.budapest.hu/list/palyazat-osztondij-view oldalon megtalálható.

A pályázati anyagok – a sikeres pályázatok kivételével – megsemmisítésre kerülnek:

  • kifogás hiányában: a kifogásra nyitva álló 10 napos határidőt követően azonnal,
  • kifogás esetén: a jogorvoslati eljárás lezárását követő 30 napon belül.

Jelentkezés módja:

A pályázatot 2021. július 11-én éjfélig lehet benyújtani elektronikus úton, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Humánerőforrás-menedzsment Főosztályának címezve, a szemelyzeti@budapest.hu e-mail-címre megküldve. A tárgyban kérjük megjelölni: „Budapest Ösztöndíj Program 2021/2022”.

Kapcsolattartó: Szőke Brigitta (e-mail: szokeb@budapest.hu, telefon: 1/327-1579)

A kutatási témák, a pályázati adatlap, a nyilatkozatok, az adatkezelési tájékoztató, valamint a Budapest Ösztöndíj Program részletes szabályait tartalmazó 44/2008. (IX. 10.) önkormányzati rendelet megtalálható a https://einfoszab.budapest.hu/list/palyazat-osztondij-view oldalon.

A pályázat során benyújtandó iratok:

  1. Pályázati adatlap
  2. Fényképes önéletrajz
  3. Motivációs levél legfeljebb 3 gépelt oldal terjedelemben
    A motivációs levélnek tartalmaznia kell a szakmai kompetenciákat, érdeklődési köröket, illetve a fogadó szervezeti egységek által megjelölt valamely témával összefüggő kutatási terv összefoglalását is.
  4. 30 napnál nem régebbi hallgatói jogviszony-igazolás
  5. Nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) másolata
  6. A jelentkezést megelőző két lezárt, ennek hiányában egy lezárt tanulmányi félév súlyozott tanulmányi átlagáról a felsőoktatási intézmény tanulmányi hivatala által kiadott, hitelesített (lepecsételt) igazolás (törzslap/teljesítésigazolás/tárgyteljesítési lap stb.). Ha a hallgató mesterképzésben vesz részt, és abban két lezárt félévet még nem teljesített, akkor a mesterképzés bemeneti követelményét jelentő alapképzés érintett féléveiről kiadott igazolás
  7. Nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy ennek hiányáról (a pályázati dokumentumok között megtalálható iratmintán)
  8. Nyilatkozat büntetlen előéletről és cselekvőképességről, az adatkezelési tájékoztató megismeréséről, tudomásulvételéről, adatkezeléshez való hozzájárulásról, valamint annak tudomásulvételéről, hogy az ösztöndíjban nem részesülők pályázati anyaga megsemmisítésre kerül (a pályázati dokumentumok között megtalálható iratmintán)

Sikeres pályázat esetén ezen iratok bemutatása eredetben is szükséges.

Járványügyi veszélyhelyzet esetén Budapest Főváros Önkormányzata a Budapest Ösztöndíj Programot a veszélyhelyzet időszakában szüneteltetheti.