Három fiatal egyetemi sportoló részesült az elismerésben, amely a tanulmányokban és az élsportban is kiemelkedő tehetségeket támogatja
Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara kiemelt összegű sportolói ösztöndíjat hirdetett a hazai, illetve nemzetközi szinten is élvonalbeli sportolói tevékenységet folytató hallgatók számára. A Egyetem és a Kar számára kiemelten fontos, hogy támogassa azokat a fiatalokat, akik a kiemelkedő sporttelesítményük mellett a tanulmányaikban is a maximumot nyújtják, követendő példát állítva ezzel a többi hallgató felé. Az idén jutalmazott három hallgató mindegyike több mint egy évtizedes sportolói karriert tud maga mögött, amely az egyetemi tanulmányok mellett is folytatódott – a díjazottak jelenleg is sportáguk valamelyik versenyére készülnek, amelyhez eredményes felkészülést kívánunk!
Egymillió forintos ösztöndíjban részesült Gyurka Márk Manó, a Neumann János Informatikai Kar harmadéves mérnökinformatikus hallgatója, hétszázezer forintos ösztöndíjat kapott Kardos Dániel és Ölbey Vajk mérnökinformatikus hallgató.
![](https://nik.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2022/11/mano1.jpg)
![](https://nik.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2022/11/Kardos_Daniel-769x1024.jpg)
![](https://nik.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2022/11/vajk-768x1024.jpg)
Mindhármuknak gratulálunk!
Gyurka Márk Manó redszereresen képviseli az egyetemet különféle eseményeken, válogatott sportolóként a versenysport mellett nagyon fontosnak tartja, hogy a versenyzői karrier után a mérnöki világban is megfelelően helytálljon, így a tanulásra is nagy hangsúlyt fektet. Több versenytársához hasonlóan a 2024-es olimpiai felkészülés mellett az egyetemi képzéssel is terv szerint halad, célja, hogy eredményeivel és kitartásával motiválja hallgató- és versenytársait. Jelenleg a mérnökinformatikus Bsc képzésen harmadéves hallgató.
Öttusában elért kiemelkedő eredmények:
2022-ben: Korosztályos Európa-bajnokság egyéni 2. hely, csapat 1. hely, váltó 4. hely Felnőtt Világbajnokság váltó 8. hely Felnőtt Európa-bajnokság váltó 6. hely.
![](https://nik.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2022/11/mano3-1024x1024.jpg)
![](https://nik.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2022/11/mano2-1024x1024.jpg)
Kardos Dániel is több alkalommal versenyzett már az egyetem színeiben, tizenhárom éve úszik versenyszerűen, minden év korosztályos versenyén legalább egyszer a dobogó legfelső fokára állt már pályafutása során. Tagja volt a serdülő, illetve az ifi korosztályos válogatottnak, amivel több külföldi edzőtáborba és számos nemzetközi versenyre is eljutott. Azt mondja, a sportnak köszönheti a kitartást, alázatot és a céltudatosságot. Célja, hogy az élsportot az egyetem mellett is a lehető legmagasabb színvonalon folytassa.
Főbb sportsikerek:
- 2021 LEN Junior Európa Bajnokság 200 méter férfi mellúszás 9.hely
- 2021 LEN Junior Európa Bajnokság 4*100 méter MIX vegyesváltó 5.hely
- 2021 MEFOB 100 méter mellúszás 2.hely
- 2021 MEFOB 4*100 méter férfi vegyesváltó 3.hely
- 2022 Európai Egyetemi Játékok 200 méter férfi mell 4.hely
- 2022 Európai Egyetemi Játékok 100 méter férfi mell 6.hely
- 2022 Európai Egyetemi Játékok 4*100 méter férfi gyorsváltó 7.hely
Ölbey Vajk 10 évesen kezdte el az akrobatikus rock’n’roll-t, 14 éves koráig hobbi szinten táncolt, ezután kezdett komolyabban edzeni, fellépéseken és területi versenyeken részt venni. 2017-ben már tudatosan a Világversenyekre készülve heti hat edzése volt, mely szám azóta csak növekedett. Kipróbálta magát páros formációban is, és alkalma volt az edzői munkafolyamatba is betekinteni. A világjárvány karrierjében okozott ugyan nehézségeket, de 2022-ben újra versenyez, immár a Felnőtt Kategóriában. Számos külföldi és hazai verseny áll előtte, melyből a két legrangosabb a Krakkói Világbajnokság, és a Balatonfüredi Magyar Bajnokság.
Főbb eredményei:
- Junior páros kategória 2018.03.24 Mosonmagyaróvár, Országos 5. helyezett
- 2018.06.23 Zielona Gora, Európa Bajnokság 3. helyezett
- 2018.10.20 Graz, Világbajnokság 1. helyezett
- 2018.11.10 Diepenbeek, Világkupa 11. helyezett
- 2018.11.17 Balatonfüred, Magyar Bajnokság 1. helyezett
- 2018.12.09 Ljubljana, Világkupa 1. helyezett
- 2018. év Magyar Ranglista 1. helyezettje 2018. év Világranglista 1. helyezettje
- Couple Dance Show kategória 2019.04.07 Krakow, Világbajnokság 2. helyezett
- 2019.04.28 Dabas, Országos 2. helyezett
- 2019.04.28 Dabas, Országos 2. helyezett 2019.10.20 Budapest, Országos 3. helyezett
- 2019.12.07 Zielona Gora, Világkupa 12. helyezett
- 2019. év Világranglista 2. helyezettje 2019. év Magyar Ranglista 3. helyezettje
- 2020. év Couple Dance Show kategória 2020.11.07 New York-Online, Világkupa 2. helyezett
- 2022. év Main Class Contact Style kategória
- 2022.04.24 Budapest, Országos 4. helyezett
- 2022.05.28 Dunaharaszti, Országos 3. helyezett 2022.09.18 Villach, Világkupa 12. helyezett
![](https://nik.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2022/11/vajk-2-1024x683.jpg)