DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Jelentkezz demonstrátori megbízásra a 2024/25 tanév II. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. számú melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2024/25 tanév I. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapképzési szakon szerzett oklevéllel vagy bármely, az Egyetemen futó alap- vagy mesterképzési szakon két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap, a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot most nem kérünk, később intézzük).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt  2024. december 20. péntek 16.00 óráig Dr. Simon-Nagy Gábor részére elektronikusan a <nagy.gabor{@}nik.uni-obuda.hu> címre kell megküldeni.

A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!

A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási bizottság bírálja el a vizsgaidőszak végéig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

V. Kiegészítés

A sikeres pályázók a demonstrátori tevékenységük végzése mellett felvehetik és teljesíthetik a Demonstrátor felkészítés (NIWDF1HBNE) című, 3 kredites szakmai szabadon választható tantárgyat, amely a demonstrátori feladatokkal kapcsolatban ad jól hasznosítható tudást.

A demonstrátori tevékenység a foglalkoztatás mértékével arányosan elszámolható a kötelezően teljesítendő szakmai gyakorlat részeként.

A szakmai gyakorlat (nappali, esti és levelező munkarendű képzésben) egyéni vagy csoportmunkában teljesítendő,
BSc képzés esetén legalább 8 hétig tartó (320 igazolt munkaórát tartalmazó),
MSc képzés esetén legalább 6 hétig tartó (240 igazolt munkaórát tartalmazó) gyakorlat.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Jelentkezz demonstrátori megbízásra a 2024/25 tanév I. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. számú melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2024/25 tanév I. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapképzési szakon szerzett oklevéllel vagy bármely, az Egyetemen futó alap- vagy mesterképzési szakon két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap, a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot most nem kérünk, később intézzük).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt  2024. május 17. péntek 16.00 óráig Dr. Simon-Nagy Gábor részére elektronikusan a <nagy.gabor{@}nik.uni-obuda.hu> címre kell megküldeni.

A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!

A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási bizottság bírálja el a vizsgaidőszak végéig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

V. Kiegészítés

A sikeres pályázók a demonstrátori tevékenységük végzése mellett felvehetik és teljesíthetik a Demonstrátor felkészítés (NIWDF1HBNE) című, 3 kredites szakmai szabadon választható tantárgyat, amely a demonstrátori feladatokkal kapcsolatban ad jól hasznosítható tudást.

A demonstrátori tevékenység a foglalkoztatás mértékével arányosan elszámolható a kötelezően teljesítendő szakmai gyakorlat részeként.

A szakmai gyakorlat (nappali, esti és levelező munkarendű képzésben) egyéni vagy csoportmunkában teljesítendő,
BSc képzés esetén legalább 8 hétig tartó (320 igazolt munkaórát tartalmazó),
MSc képzés esetén legalább 6 hétig tartó (240 igazolt munkaórát tartalmazó) gyakorlat.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Jelentkezz demonstrátori megbízásra a 2023/24 tanév II. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. számú melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2023/24 tanév II. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapképzési szakon szerzett oklevéllel vagy bármely, az Egyetemen futó alap- vagy mesterképzési szakon két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap, a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot most nem kérünk, később intézzük).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt  2023. december 15. péntek 16.00 óráig Dr. Simon-Nagy Gabriella részére elektronikusan a <nagy.gabriella{@}nik.uni-obuda.hu> címre kell megküldeni.

A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!

A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási bizottság bírálja el a vizsgaidőszak végéig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

V. Kiegészítés

A sikeres pályázók a demonstrátori tevékenységük végzése mellett felvehetik és teljesíthetik a Demonstrátor felkészítés (NIWDF1HBNE) című, 3 kredites szakmai szabadon választható tantárgyat, amely a demonstrátori feladatokkal kapcsolatban ad jól hasznosítható tudást.

A demonstrátori tevékenység a foglalkoztatás mértékével arányosan elszámolható a kötelezően teljesítendő szakmai gyakorlat részeként.

A szakmai gyakorlat (nappali, esti és levelező munkarendű képzésben) egyéni vagy csoportmunkában teljesítendő,
BSc képzés esetén legalább 8 hétig tartó (320 igazolt munkaórát tartalmazó),
MSc képzés esetén legalább 6 hétig tartó (240 igazolt munkaórát tartalmazó) gyakorlat.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Demonstrátori megbízásra a 2023/24 tanév I. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. számú melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2023/24 tanév I. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapképzési szakon szerzett oklevéllel vagy bármely, az Egyetemen futó alap- vagy mesterképzési szakon két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap, a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot most nem kérünk, később intézzük).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt  2023. június 12. hétfő 16.00 óráig Dr. Simon-Nagy Gabriella részére elektronikusan a <nagy.gabriella{@}nik.uni-obuda.hu> címre kell megküldeni.

A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!

A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási bizottság bírálja el a vizsgaidőszak végéig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

V. Kiegészítés

A sikeres pályázók a demonstrátori tevékenységük végzése mellett felvehetik és teljesíthetik a Demonstrátor felkészítés (NIWDF1HBNE) című, 3 kredites szakmai szabadon választható tantárgyat, amely a demonstrátori feladatokkal kapcsolatban ad jól hasznosítható tudást.

A demonstrátori tevékenység a foglalkoztatás mértékével arányosan elszámolható a kötelezően teljesítendő szakmai gyakorlat részeként.

A szakmai gyakorlat (nappali, esti és levelező munkarendű képzésben) egyéni vagy csoportmunkában teljesítendő,
BSc képzés esetén legalább 8 hétig tartó (320 igazolt munkaórát tartalmazó),
MSc képzés esetén legalább 6 hétig tartó (240 igazolt munkaórát tartalmazó) gyakorlat.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Demonstrátori megbízásra a 2022/23 tanév II. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2022/23 tanév II. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapszakon szerzett oklevéllel vagy két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap (letölthető innen), a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot most nem kérünk, később intézzük).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt  2022. december 15. csütörtök 16.00 óráig Simon-Nagy Gabriella részére elektronikusan a <nagy.gabriella{kukac}nik.uni-obuda.hu> címre kell megküldeni.

A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!

A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási bizottság bírálja el a vizsgaidőszak végéig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

V. Kiegészítés

A sikeres pályázók a demonstrátori tevékenységük végzése mellett felvehetik és teljesíthetik a Demonstrátor felkészítés (NIWDF1HBNE) című, 3 kredites szakmai szabadon választható tantárgyat, amely a demonstrátori feladatokkal kapcsolatban ad jól hasznosítható tudást.

A demonstrátori tevékenység a foglalkoztatás mértékével arányosan elszámolható a kötelezően teljesítendő szakmai gyakorlat részeként.

A szakmai gyakorlat (nappali, esti és levelező munkarendű képzésben) egyéni vagy csoportmunkában teljesítendő,
BSc képzés esetén legalább 8 hétig tartó (320 igazolt munkaórát tartalmazó),
MSc képzés esetén legalább 6 hétig tartó (240 igazolt munkaórát tartalmazó) gyakorlat.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Demonstrátori megbízásra a 2022/23 tanév I. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2022/23 tanév I. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapszakon szerzett oklevéllel vagy két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap (letölthető innen), a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot most nem kérünk, később intézzük).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt  2022. június 10. péntek 16.00 óráig Simon-Nagy Gabriella részére elektronikusan a <nagy.gabriella{kukac}nik.uni-obuda.hu> címre kell megküldeni.

A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!

A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási bizottság bírálja el a vizsgaidőszak végéig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

V. Kiegészítés

A sikeres pályázók a demonstrátori tevékenységük végzése mellett felvehetik és teljesíthetik a Demonstrátor felkészítés (NIWDF1HBNE) című, 3 kredites szakmai szabadon választható tantárgyat, amely a demonstrátori feladatokkal kapcsolatban ad jól hasznosítható tudást.

A demonstrátori tevékenység a foglalkoztatás mértékével arányosan elszámolható a kötelezően teljesítendő szakmai gyakorlat részeként.

A szakmai gyakorlat (nappali, esti és levelező munkarendű képzésben) egyéni vagy csoportmunkában teljesítendő,
BSc képzés esetén legalább 8 hétig tartó (320 igazolt munkaórát tartalmazó),
MSc képzés esetén legalább 6 hétig tartó (240 igazolt munkaórát tartalmazó) gyakorlat.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Demonstrátori megbízásra a 2021/22 tanév II. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2021/22 tanév II. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapszakon szerzett oklevéllel vagy két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap (letölthető innen), a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot most nem kérünk, később intézzük).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt  2021. december 17. péntek 16.00 óráig Simon-Nagy Gabriella részére elektronikusan a <nagy.gabriella{kukac}nik.uni-obuda.hu> címre kell megküldeni.

A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!

A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási bizottság bírálja el a vizsgaidőszak végéig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Demonstrátori megbízásra a 2021/22 tanév I. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2021/22 tanév I. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapszakon szerzett oklevéllel vagy két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap (letölthető innen), a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot nem kérünk, központilag kérjük le a TO-ról).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt  2021. május 27. csütörtök 16.00 óráig Simon-Nagy Gabriella részére elektronikusan a <nagy.gabriella@nik.uni-obuda.hu> címre kell megküldeni.

A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!

A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási bizottság bírálja el a vizsgaidőszak végéig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Demonstrátori megbízásra a 2020/21 tanév II. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2020/21 tanév II. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapszakon szerzett oklevéllel vagy két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap (letölthető innen), a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot nem kérünk, központilag kérjük le a TO-ról).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt  2020. január 14. csütörtök 16:00 óráig Simon-Nagy Gabriella részére elektronikusan a <nagy.gabriella@nik.uni-obuda.hu> címre kell megküldeni.

A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!

A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási bizottság bírálja el a vizsgaidőszak végéig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Demonstrátori megbízásra a 2019/20 tanév II. félévére

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszeréről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2019/20 tanév II. félévére.

 I. Megpályázható helyek

A megpályázható tárgyak listáját a pályázati űrlap tartalmazza (link lejjebb). A havi ösztöndíj összege a foglalkoztatás mértékétől függően, a szabályzatban meghatározott 16.000, 32.000 vagy 48.000 Ft.

 II. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

  1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  2. alapszakon szerzett oklevéllel vagy két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
  3. legutolsó aktív félévében legalább 3,0 kreditindexet ért el,
  4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
  5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
  6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.

 III. Benyújtandó dokumentumok

  • Pályázati űrlap (letölthető innen), a kreditindex mezőt hagyják üresen;
  • Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
  • Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése, tanulmányi eredmény részletezése a megpályázott tárgy[ak] által érintett témakörökből, szigorlat eredménye, illetve minden egyéb, amit figyelembe veendőnek ítél);
  • (Megj.: Kreditigazolást és utolsó aktív féléves indexmásolatot nem kérünk, központilag kérjük le a TO-ról).

IV. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt kell 2019. december 19. csütörtök 16.00 óráig Simon-Nagy Gabriella részére a 3.18 irodában egy példányban benyújtani, valamint a teljes pályázati anyagot elektronikusan a <nagy.gabriella@nik.uni-obuda.hu> címre megküldeni.